A Transit Connect gépkocsikat arra terveztük, hogy kiváló menetbiztonságuknak és utasvédelmüknek köszönhetően megállják a helyüket az utakon folyó küzdelemben. Modern számítógépes modellezés alkalmazásával olyan karosszériát fejlesztettünk ki, amely energiaelnyelő gyűrődő zónákból és egy merev héjszerkezetből áll. Emellett többféle raktérelválasztó is elérhető, teljes szélességűtől a teljes magasságú rácsig. A maximális utasvédelem biztosításához elérhető még a vezetőt körülvevő raktérelválasztó rács is, amelyhez síkba hajtható utasülés tartozik.
Oldalütközések elleni védelemről a karosszéria dinamikus héjszerkezete alatt, illetve az első ajtókban elhelyezett, nagy szilárdságú acél merevítések gondoskodnak. Az első lökhárító mögötti bóracél keresztmerevítőt pedig úgy alakítottuk ki, hogy elnyelje és biztonságosan, az utasoktól távol vezesse el az ütközés energiáját.
Ráadásul az összes Transit Connect van gépkocsiban az alapfelszereltség részeként megtalálhatók az alábbi funkciók:
Vezetőoldali légzsák
Állítható magasságú, automata biztonsági övek leszorítókkal és a vezetőülésnél övelőfeszítővel
Blokkolásgátló fékrendszer (ABS) elektronikus fékerőfelosztással (EBD)
Alácsúszásgátló perem az első ülések ülőlapján
Állítható magasságú fejtámlák
Ezen kívül az alábbi választható biztonsági berendezések érhetők el az összes Transit Connect modellhez:
Utasoldali légzsák*
Oldallégzsákok (síkba hajtható utasülés esetén nem érhető el)
Kipörgésgátló és hátsó tárcsafék
* Figyelem: Soha nem szabad menetiránnyal szembe néző gyermekülést helyezni az első utasülésre, ha a gépkocsi működőképes utasoldali légzsákkal felszerelt.